Mindenekelőtt látatlanban is elnézést kell kérnem a Monyó Cafétól, mert bár napjaim nagy részét a Belváros különböző helyein töltöm, hosszú ideje nem látogattam meg őket. A gimnazista koromban még alternatív fiatalok populáris gyűjtőhelyeként üzemelő kávézó a profilját a mai napig sikeresen megtartotta, azzal a különbséggel, hogy emellé még bevették az üzleti portfólióba a kézműves sörök forgalmazását is. A kínálat pedig igen figyelemreméltó, majd’ harmincféle kézművest lehet kóstolni, csapról további négyet-ötöt, a kollekció amúgy nagyjából megegyezik a Ráday utcában található Kézműves Csemege söreivel, mivel a tulajdonosi háttér ugyanaz. Az eredmény előtt pedig le a kalappal, a Monyó nagyon jó hely, van egy egyedi hangulata, a választék nem sok kívánnivalót hagy maga után (szinte a teljes Legenda és Hopfanatic paletta, KontinentALE, Napalm, Professor von Mannheim IPA, Dühös, valamint a sok helyen elérhető Békésszentandrási és Bors Serfőzde termékei), egyszóval érdemes lelátogatni. Főleg azért is, mert mától csapon van a készlet erejéig egy újdonság, az Esti Mese.
Minden gyerek nagy kedvence, a gulyáskommunizmus ikonikus propagandaalakja, a „Tévémaci” sokunknak azonnal beugrik az esti mese kifejezés hallatán. A szerethető zenére hibás technikával fogat mosó, csukott szájjal gurgulázó, műtősruhaszín pizsamát öltő medve a rend és a fegyelem mintaképe kisgyermekek értelmi szintjére lebontva. Minden nap ugyanazt a procedúrát hajtja végre, pontban ugyanakkor (melyik gyerek lenne ma hajlandó este nyolc előtt aludni?), ráadásul mindezt szülői unszolás nélkül is megteszi, mosolyogva és büszkén. Nem mintha nem lenne néhány példás üzenete a burkolt reklámnak, mert szép lenne a világ és üresek a fogorvosi székek, ha az ifjak fogmosás után megnéznének egy mesét és ágyba bújnának, nem pedig még egy utolsó korty tejjel és egy falat kenyérrel búcsúztatnák a napot (eredmény: fogszuvasodás). De hát persze, hogy sikerült Tévémaci pajtásnak jógyereknek maradni olyan ingerszegény környezetben, mert hát ha Németh Antal (a Napalm főzője) és Takács Péter (Dunakanyar IPA) pár tíz évvel korábban főzte volna le ezt a remeket, akkor bizony a medve is ott szürcsölte volna a tévé előtt, örülhettünk volna, ha nem káromkodva énekel valami kocsmai rigmust két böfögés között.
Az Esti Mese ugyanis egy nagyon jól sikerült főzet, megvan benne minden, ami egy jó brown ale-hez kell. Az alapját az a Maris Otter maláta képezi, ami világviszonylatban is úgy ismert, mint a legnemesebb pale ale maláta (erről az FK-n bővebben is olvashattok), Olasz sörfőző boltja jóvoltából pedig egy rövid ideje már a házi főzők is hozzájuthatnak. A sötétebb rozsdabarna, feketébe hajló sör letisztult, karamelles és intenzív pörkölt diós aromát áraszt magából, egy kevés friss spenót illattal karöltve. A bézs, vékonyka hab mögött egy igazi, illedelmes angol úr rejtőzik, a nyugodt, csendes diós malátásság és békés pörkölt ízek olajszerűen simulnak a nyelvre, csak enyhén jelenik meg mellette egy kevés krémesség, tejcsokoládé, vajkaramella és kenyértészta ízösszetevő. Komlózás abszolút háttérben, jellemzően brit zöldborsós, spenótszerű karakterrel. Utóíze kellemesen édeskés, csokoládés sütikre hajazó, de sajnos kicsit hamar illanó. Bár túl egyszerű lenne ezzel az egy szóval leírni, de mindent összevetve tényleg mesés kis sör.
És ha már ott voltunk, ittunk egyet a Legenda barleywine-jából (amit barely wine-nak neveznek, amúgy nem rossz vicc), és egyet kell értenünk a Sörbúvárral: a főzetnek még érnie kell néhány hónapot, így sem rossz, de azért még nem egy kiegyensúlyozott árpabor.
Summázva ezt a hosszadalmas agymenést, egyrészt menni kell a Monyó Caféba, mert jó, másrészt inni kell egy Esti Mesét, mert finom. Adieu!
