Már régen volt az a 75 Minutes IPA, mostanában annyi dolog történt a magyar sörfőzés háza táján, hogy nem nagyon jutott idő az utolsó és egyben legbrutálisabb Dogfish Head palackom felbontására. De azért nem is akartam elhamarkodni a dolgot, lévén nem egy hétköznapi sörről van szó, hanem egy élő legendáról. A 90 Minutes IPA ugyanis szó szerint egy stílusteremtő sör. Ez volt Sam Calagione első főzete, amit az általa megalkotott continuous hopping komlóforralási metódus segítségével készített, s ami eljárás egy legenda szerint szorosan köthető a népszerű Hungry Hippos játékhoz. Jelenleg egy sorozat utolsó előtti tagja ez az imperial IPA, ennél csak egy keményebb versenytársat találunk, a 120 Minutes IPA-t, ezt azonban csak alkalmanként szokták lefőzni Delaware-ben. Egy picit talán még a korábban már tesztelt 75 Minutes IPA lóg csak ki a sörból, ez ugyanis egy hordóban érlelt "blended beer", a 60 és 90 perces IPA-k keverékéből megalkotva. A kóstolás pedig nagyon időszerű volt azután, hogy az Élesztőben egy szintén Calagione-hoz köthető szerkezettel borzolják a kedélyeket, a Randallal, amiben a sört közvetlenül csapolás előtt áramoltathatjuk át a leveleskomlóágyon, ezzel eszméletlen friss és villogó komlóaromát adva a sörnek. Egyszóval végre elérkezett az idő erre a kilencven perces randveúra.
Színre az előzőekhez nagyon hasonló, rozsdabarna sör érkezik, tömött, hófehér, kitartó és krémes habbal. Az aromáról megint csak dicsérő szavakat lehet mondani, a végig a háttérből figyelő intenzív fenyőgyantás komló- és shortbread-es malátakarakter mellett mandarinhéj, grapefruit, mangó, ananász és citrusos virágosság jelenik meg intenzív hullámokban. Az íz, ahogy azt már megszokhattuk, nagyon összetett és mégis jól elkülöníthető komponensekből áll. Nagyobb, robusztusabb test kíséretében egy kellemes, szirupos, kalácsszerű malátaágyon érkeznek először a komló fűszeres, citrusos, limehéjas jegyei, majd betörnek a gyantás-trópusi gyümölcsös felhangok is. Bármennyire is mindig a komlót hangsúlyozzák ki a 90 Minutes IPA-ban, ez a sör nem egy akkora hop-orgy, ugyanis a maláta szerepe jobban ki van emelve, mint azt vártam. A zárás kellemesen zöldséges, mangó és ananász marad a szájban, a decens keserűség gyengéd kíséretében. Mindent összevetve nem véletlen a világhírnév, ez a kilencvenes csúcsragadozó a sörök tengerében.
Sajnos ezzel pedig most egy időre a készletek hiányában pontot kell tennem a Dogfish Head IPA-k földjén tett kalandozásaimra, van azonban még a hűtőben néhány érdekes darab, egy Burton Baton és egy Indian Brown Ale. De ezekről majd egy másik posztban.
