A múlt héten bemutatásra került az Élesztőben a Katalin cárnő nevű russian imperial stout, Németh Antal legújabb alkotása. A téli időszak beköszöntét jelzi, hogy a Steampunk söntés megnyitóján a Hopfanatic-féle Importer és a Cárnő volt a két főszereplő, előbbi szerintem megérne egy összekóstolást a BrewDog Libertine Black Ale-lel, annyira hasonló a kettő hangulata, de ezt majd egy későbbi alkalommal talán. A Katalin cárnő neve nagyon találó, ugyanis a névadó uralkodónőnek hatalmas szerepe volt a sör stílusának kifejlődésében.
1766-ban Katalin cárnő engedélyezte a kereskedelmet országa és Nagy-Britannia között, ezzel többek között az Anglia felőli sörexportnak is zöld utat adva. Mivel a cárnő rajongott a londoni stoutokért, az 1780-ban a southwarki illetőségű Henry Thrale's Anchor Brewery kezdett először brutálisan erős, 12%-os export stoutot készíteni, kifejezetten a cárnőnek. Később ez a sör vált az imperial stoutok zászlóshajójává, már Barclay Perkins' Imperial Brown Stout, majd Barclay Perkins' Russian Imperial Stout néven, miután a főzdét az ismert bankár Robert Barclay és John Perkins 1781-ben megvette. A sör nagy sikere láttán a 19. században temérdek, immár londoni főzde is nekiállt a magasabb alkoholfokú, erőteljesebben komlózott stoutok készítésének és soha nem látott sörkereskedelem indult meg Anglia és Oroszország között. A fellángolás azonban az I. Világháború kezdetén hamar véget ért, a legtöbb brit sörfőzde kiszállt az orosz piacokról, s ezzel kereslet hiányában beszüntették az imperial stoutok főzését is, egyedül a Barclay Perkins gyártotta továbbra is az erős stoutjait Angliában, az ő híruk elegendő volt a stílus életben tartására. A sztori azonban náluk is szomorú véget ért, ugyanis miután a Barclay Perkins' Brewery 1955-ben egyesült a Courage Brewery-vel, a nagyüzemi sörfőzés teljesen bedarálta az ikonikus Russian Imperial Stoutot, olyannyira, hogy 1993-ban végleg megszűnt a gyártása. Öröm az ürömben, hogy a 80-as években a Courage Brewery vezetőjének családi riválisa, Samuel Smith is imperial stoutot kezdett készíteni, de ő kifejezetten csak amerikai exportra szánta a főzetét. A sör így végül kijutott az USA-ba, ahol az amerikai "Craft Beer Revolution" főzői hamar felkarolták, telepakolták újvilági komlókkal és ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy napjainkra a sörstílus újra a reneszánszát élje.
Magyarországon már korábban is találkozhattunk ilyen stílusú sörrel, például a Hopfanatic Angry Beastje szép karriert futott be, de a Legenda Sörfőzde imperial stoutját, az Olaszházi Bitument is érdemes megemlíteni. A stílus pedig úgy látszik, profi szinten van művelve hazánkban, mert míg 2012-ben az Angry Beast, 2013-ban a Katalin cárnő lett Grand Champion a neves Rozsnyói Sörfőző Versenyen. Most már pedig semmi más nincs hátra, mint kideríteni, hogy vajon mi is bújik meg az üvegben.
A pohárba töltve homokszín, paplanos, kitartóan feszülő habot fejleszt, ami mögött finom pörkölésű kávé, fekete csokoládé, karamell, fahéj és mogyorólikőr remekül megkomponált aromafelhője bújik meg. Nem lehet csak úgy elmenni mellette, már az illatával is itatja magát. A sűrű, koromfekete sör méltóságteljesen halad végig a szájon, a kávés-likőrös vonal dominál egy csipetnyi kakaóbab karakterrel, háttérbe húzódó, enyhe fenyőzöldes komlóssággal, és ha hagyjuk kicsit melegebben megnyílni a sört, előtörnek a gyümölcsös komponensek is, egy plusz szőlős, málnás karaktert is kapunk ajándékba a türelmünkért. A zárás karamelles és édes, ami hosszan marad meg a szájpadláson egy enyhe alkoholos simítással karöltve. Összességében teljesen megérdemelten nyert Grand Champion címet, tényleg bitang jó kis sör.
Mindezek után már csak arra leszek kíváncsi, hogy ha már a tél előtt ilyen bivalyerős a felhozatal, mi lesz még itt a továbbiakban.
