Nevéhez illően szép nagy, öles léptekkel megérkezett a domonyi Bigfoot Sörfőzde a fővárosba, és rögtön be is csörtetett az Élesztőbe, ahol első nagyobb megmérettetésén vett részt egy közönségbemutató erejéig. Ilyen is ritkán esik meg, hogy egy 52-es lábról nevezzenek el egy főzdét, merthogy a névadáshoz a kezdőlökést bizony ezen nevezetes testrész adta, amin a főzde egyik sörmestere, Branda Gyula éli életét, szó szerint nagy lábon. A hátszél pedig nem titkoltan Fótról érkezik Domonyba, ugyanis a kezdő szortiment kialakításában oroszlánrészt vállalt Gyenge Zsolt, a Fóti Sörfőzde sörmestere, aki nem mellesleg Branda úr féltestvére is. Hogy mi lesz ennek a családi biznisznek a jövője, kinek a stílusa fog inkább érvényesülni, azt majd a jövő meghozza, egyelőre Gyenge Zsolt keze nyoma érződik leginkább. És ezzel most le is zárom a kéz-láb témakör fejtegetését. Az mindenesetre biztos, hogy a bemutatkozást nem aprózták el, egyből hat különböző stílusú sörrel jelentek meg a piacon.
A Bigfoot designja alapvetően a húszas-harmincas évek Amerikáját idézi meg, a helyszínt, ami a szesztilalom ellenére fürdik az alkoholban, köszönhetően az olasz felmenőkkel rendelkező dörzsölt szeszcsempészeknek, meg persze a keresletnek, amit az ésszerűtlen szabályozás képtelen volt visszavetni. A sörök nevei is ezen téma körül forognak, leszámítva egyet, a Brand Ale-t, a főzde ivósörét, ami ismét visszakanyarodik Branda Gyula és az ő neve irányába, csak a Jeti helyett ezúttal a tisztes polgári vezetéknév lehetőségeit aknázta ki. Az Ale Capone a híres gengszter nevét önti sörbe egy tradícionálisabb angol IPA erejéig, a Chicago pedig egy úgynevezett Alphonse pale ale, jelentsen ez a név bármit is, ízében szintén egy kicsit erősebb, de még mindig gyengéd komlózású pale ale-t takar. Akik a búzasöröket kedvelik, kezdhetik felvonni a szemöldöküket, ugyanis a Bigfoot egy Silver Street nevű világos és egy Razzia nevű barna búzával is jelentkezik. Szándékosan a végére tartogattam az Alcatraz nevű portert, ami szerintem a legjobban sikerült főzetük jelenleg, krémes, vaníliás, kávés, korrekt pörköltmalátás utóízzel. Nem akartam már részletes leírásokba bocsátkozni, megtette előttem a Sörbúvár és a Folyékony Kenyér is.
Ami viszont jó kezdeményezés volt, és lassan már kötelezően rendszerbe lehetne venni, hogy egy kis sör mellé illő fogást is készült a sörgasztronómia jegyáben, az Alcatraz mellé remekül passzolt a vaníliás-kávés-narancsos pohárdesszert csokoládés zabfalatokkal (még képek itt).
Kíváncsian várom a Bigfoot jövőbeni ténykedéseit és azt, hogy milyen újdonságokkal fognak még előjönni, mert mindkét főző elmondása szerint adni akarnak a közönség véleményére és hajlandóak a kínálatot folyamatosan módosítani is akár. Ki tudja, talán egyszer egy ünnepi sör erejéig megemlékezünk majd a kalandos életű Fat Mo-ról is, a sziszifuszi munkába belerokkant sikeres szeszügynökről, aki végül hivatását feladva maga is speakeasy-t nyitott 1927-ben.
