Már sokszor írtam a Gólemről (a Mr. Fehér, Mr. Narancs és Kappitány hármasról még a nyáron, de ősszel volt szerencsém kipróbálni a házi Sötét Bunkójukat egy kis fekete IPAs kenyérrel) és bevallom, mindig sajnáltam, hogy csak egy páran kóstolhatjuk a főzeteiket, mert több is megérdemelte volna a nagyközönség figyelmét. Most ennek szerencsére végeszakad, ugyanis Gólemék a Legenda Sörfőzde segítségével végre betörnek a piacra, méghozzá nem is akármilyen sörrel. Hogy miért a Sötét Bunkóra esett a választás, az pedig egy külön történet, a Gólem ugyanis itthon egyedülálló módon igyekszik a közösségi oldalak használóinak segítségét is igénybe venni. Nemrég például összepakoltak egy #Sajátsöröm elnevezésű főzetet, aminél kikérték az oldalt lájkolók véleményét, hogy milyen sört innának szívesen és ezek figyelembevételével rakták össze a receptet (amúgy a BrewDog is csinált hasonlót, a Mashtagről itt olvashattok bővebben). A mostani, nagybani főzés előtt pedig szintén az ismerősökkel szavaztatták meg, hogy mit látnának szívesebben a polcokon: A Kappitányt vagy a Bunkót? A szavazás szoros volt, de végül a Sötét Bunkó nyert, ami szerintem szerencsésebb választás "bemutatkozó sörnek". Ha másért nem, legalább azért, mert ezzel a névvel szinte biztos, hogy sok férfi karácsonyi ajándékcsomagjának lesz ékes dísze. Hiszen a sörbe csomagolt bunkózás sikkesebb, kifinomultabb, mint a verbális. De nézzük, milyen Gólemet rejteget a palack.
Az üvegből tiszta, koromfekete sör bújik elő, pöffeszkedő, tömör, bézs habot fejlesztve. A pohárból csak úgy árad a Citra komló jellegzetes gyantás aromája, az embernek olyan érzése van, mintha egy kiadós eső után baktatna egy ösvényen a végtelen fenyőerdőben, ha pedig ez nem adná meg kellően az alaphangot, előbújik még a Simcoe és a Cascade szárazabb, zöldfüves, korianderzöldes, citrusos illata is. Amúgy az aroma nagyon hasonló a Legenda Black Light IPA-jához, csak vadítóbb, orrbavágóbb, a szó legjobb értelmében. A kortyérzet szerethetően virtuóz, egy jól kivehető test mellett fel-feltűnik egy gyenge csokoládé és édeskés karamellíz, majd viharszerűen törnek be az amerikai komlók, egymás után tűnik fel a citrus, a gyanta, a vágott fű, ahogy az egy jó fekete IPA-tól várható is. A szájban erőteljesebb keserűséget hagy hátra, élesebb, nyelvháti dominanciával, a fenyőgyantás karakter pedig hosszú percekre kellemesen befesti a szájpadot.
A Sötét Bunkó ismét bebizonyította, hogy egyszerre képes vad motoros és elegáns limuzinsofőr lenni, jól sikerült kis sör, szerintem sokat fogunk még hallani róla, annak ellenére is, hogy pont a Legenda jóvoltából akadnak versenytársai (Black Light IPA és Black Jack 21). Már csak azért is, mert a black IPA egy nagyon szerethető, különleges stílus, egy bunkó black IPA pedig igazi kuriózum.